Aktuális Fradista színház2015. május 28.

Fradista színház

Fradista színház

A sportidényhez hasonlóan a 2014/2015-ös színházi szezon is a végéhez közeledik. Viszont érdemes odafigyelni szurkolóinknak, hogy a Turay Ida Színházba kedvezménnyel válthatnak jegyet és bérletet is már most az őszi szezonra!


„Rengeteg hasonlóság van a Turay Ida Színház és a Ferencvárosi Torna Club között. A Fradi az egyik olyan meghatározó sportegyesület Magyarországon, amely országos szurkolótáborral büszkélkedhet. Színházunkra is ez a jellemző, hiszen nem csak Budapesten, hanem az ország 99 városában, településén játszunk. Vidéken talán jobban ismernek, mint a fővárosban. A másik: a Fradihoz hasonlóan, mi is 2014 őszén költöztünk be új otthonunkba, a Kálvária térre, a Fradi korábbi legendás játékosa, Kocsis Sándor, „Kocka” emlékműve mellé. Aki már járt a Turay Ida Színházban és a Groupama Arénában, az tudja, hogy mindkettő ékszerdoboznak számít a maga nemében. A Társulat örömmel vette tudomásul, hogy a színház csatlakozik a Fradi Szurkolói Kedvezménykártya Rendszerhez.”


„Nyugaton már megfigyelhető az a trend, miszerint a futballmérkőzésekre járó embereknek egyre nagyobb az igénye kulturális eseményekre is. Nem titkolt vágyunk, hogy szeretnénk minél több futballrajongót színházunkban látni! Persze nem gondoljuk, hogy a Fradi Kártyának köszönhetően a következő évadban 50%-kal növekszik a nézőszámunk. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért csatlakoztunk az elfogadóhelyek sorába? Egyrészt: hivatalosan is kedvezményt biztosíthatunk már meglévő Fradista nézőinknek, másrészt bízunk benne, hogy így még többen ellátogatnak az új színházépületünkbe, amely előtt „Kocka” képviseli a csatársort!”


A Turay Ida Színház számos szórakoztató, elgondolkodtató, zenés és prózai előadással várja a klasszikus színjátszás kedvelőit, melyek közül az egyik újdonság: Topolcsányi Laura – Berkes Gábor: Bubamara című produkciója. Ez a musical nagyon fontos üzenetet hordoz: a kirekesztésre hívja fel a figyelmet, amely ellen a Ferencvárosi Torna Club is évek óta elszántan küzd.


A 2015/2016-os évadra már kaphatók a bérletek. A néző maga választhatja ki a következő szezonbeli hat bemutatóból azt a négy előadást, amelyre érvényes lesz a bérlete.


Lesz: Hello, Dolly! (musical), Párizsi éjszakák (zenés vígjáték), Vértestvérek (musical), Égben maradt repülő (zenés szerelem- Edit Piaf), Ikrek előnyben! (fergeteges zenés vígjáték) és a végére egy klasszikus operett, a Mágnás Miska. De sok szép és jó előadás között is tovább „csalogatja” nézőit a Vöröslámpás ház!


A Turay Ida Színházban 9%-os kedvezmény vehető igénybe, a Fradi Kártyával helyszíni jegy- és bérletvásárlás esetén.  Önöknek játszunk!

2015. május 28.